vallomás

Mint méhecske a virág után,
úgy vágyódik lelkem hozzád, Istenem,
mint illata vonzza a méhet,
úgy vonz szerelmed, Uram,
mint méz nyugtatja a méhet,
úgy oltja szomjam Szavad,
mint méz aranyló fényén megcsillan a napfény,
úgy csillog tisztaságom neked, Uram,
mint a dolgozó állatka serénykedik,
úgy tart fáradhatatlan szolgálatom, Uram,
édességed vonz engem, Uram,
s engedelmes szívem Hozzád emelem.

fátyolos reggel

Földig tartó ködben,
reggeli álmossággal szaladok utamon,
s csodálkozom a didergő házfalakon,
melyekre földig érő permetfátyol terül,
megállok egy percre,
szememben feldereng az éjszakát betöltő
sötétség halvány visszhangja,
ahogy áthatol a fény a sűrű homályon,
gondolatom Hozzád emelem, Istenem.

Köszönöm, Uram, Fényed,
mely eloszlatja a sötétet.
Köszönöm, Uram, Világosságod,
mely felderíti lelkem,
s gyengéd derűjét szórja szét.

nehéz

Nehéz, Uram!
nagyon nehéz...
szeretnék elfutni,
messzire szaladni,
s tudom, onnan is visszahívnál,
édes szavakkal csalogatnál.
Olykor szeretnék a föld alá bújni,
s Te oda is lekiáltanál.
mit tegyek hát Uram, ha nehéz?
Te minden könnyem kezedben gyűjtöd egybe...
sebeimet öntözöd, fájdalmamat mosod,
lelkem felderíti gyöngéd mosolyod.