született egy hang

Először csak egy halk hang hallatszott.
Nem figyelt rá senki.
Apró 'jegy' volt csupán, mely lassan - szinte óvakodva távolodott, mintha vigyázna, nehogy nagyobb zajt csapjon..
Majd hosszú, végeláthatatlan csönd következett. Szótlan sötétbe borult újra a minden.

Másodszor is egy hang hallatszott.
Nem figyelt fel rá senki.
Aprócska hangjegy volt csupán. Érezte magas voltát. De gyorsan zuhant alá a szótlan messzeségbe.
Majd hosszú, végeláthatatlan csönd következett.

Újabb hang hallatszott.
Nem figyelt fel rá senki sem.
Születésének végén széle és mélysége volt. Oly hangosan adott hangot érzelmeinek, hogy elhalása után sokáig pattogott még a szótlan messzeségben.
Majd hosszú, végeláthatatlan csönd következett.

Az utolsó hang.
Nem figyelt fel rá senki sem. Nem tartották érdemesnek, hiszen mindennapos hang volt.
Mintha megkomponált hangjegyek sorakoztak volna a vonalon, hogy egyszer eljátsszák őket. Most eljátszotta egy nemismert-hangszer. Gondosan. Figyelve. Ne hagyjon ki egyet sem közülük. Csak egyszer-eljátszható hangjegyek.
Majd megállt. Nézte újra a hangjegyeket, amint szertelibbentek a levegőben.
Majd hosszú, határozott gondolat következett.

Az utolsó utáni hang.
Már rég nem figyelt fel rá senki sem.
Elmúlt. Ezt gondolták. Pedig ő ott pattog a gondolatokban. Ereje van, megtartó, hosszú-tűrő. Mégis vége szakad. Magasságok voltak előtte, és mélységek, szélességek és összekötések. Mégis vége szakadt.
S mikor az utolsó szál is elpattant a cérnán, elveszett.

Mert elszakad a cérna. Szálanként.
Amikor ez megtörténik, nem figyel fel rá senki sem, mert nem tartják érdemesnek. Hiszen mindennapos hang.