Régi sebek,
friss fájdalommal égnek,
régi élmények,
élénk színekkel élnek.
Tetteim halottak lettek,
szavaim semmivé sínylettek.
Szenvedésem el nem mondhatom,
mellettem senki - kivel megoszthatom.
Szememből ezernyi gyémánt cseppen,
így talán újra értékes lehettem.
Mária vigasztal szavak nélkül,
Mennyei Édesanyám érintése mélyül.
Lágysága mint tavaszi szellő,
elfújja bánatom szívemből.
Békésen éldegélnek a parton a virágok, hajladoznak a pálmák, cédrusok. Lágyan ringatózik a tó vize. Mélységében halak élnek, s felszínén olykor halászok rendeznek versenyt, mely a legfinomabb halvacsora címért folyik. S munka végeztével leülnek a parton, ágat hegyeznek és sütögetve beszélgetnek.. a régmúlt időkről beszélgetnek, mikor még velük volt a Király...
Szél borzolja a vízfelszínt, s mégis a mélység nyugalmat áraszt. A 'másik' parton egy kislány sétál. Boldogan hajolnak meg lába alatt a fűszálak, s lágyan simogatja arcát a napsugár. Az oly sokszor dühösen a tóra rontó szél is csak gyengéden simogat. A kislány lehajol megnéz egy kis virágot, de nem tépi le. Gyönyörködik benne. Arcán végigfut a mosoly, s édes hangon becézgetni kezdi a virágot. Nézi kéklő szirmait, leveleit simogatja. S próbálgatja, hogy vajon tudja-e hogy hívják. Szeretetében nem is gondolkodik tovább, ő ezt a virágot egyszerűen 'kis virág'-nak fogja hívni.
Figyelmét ekkor a tó fele irányítja, mely a finom hullámzásával halk csobogó hangot hallat. A kislány odamegy a partra, arcát nézi a víztükörben. Látja a világos, fodros kis ruháját, s ahogy közelebb hajol látja a mosolyt, melyet a 'kis virág' emléke miatt a tó visszatükröz. S hirtelen látja, hogy a tó is mosolyog. Nem látható ez.. csak a kislánynak.
Felnéz a tó túlsó partján végigvonuló hegyek felé. Nem is hegyek, hanem csak nagyobbacska dombok, mégis bérceknek tűnnek. Vár. Várakozásában elszomorodik. S a tó lágyan ringatja a hullámokat a felszínen. Ott csobog a lányka lábai előtt. A kislány odatekint, s látja a saját arcát ismét, s a mosoly megint ott van arcán. S ezt a mosolyt a tó varázsolta oda. A kislány leguggol a parton, és lágyan elkezdi simogatni a tófelszínt. Élvezi ahogy a vízcseppek hűsítik a kezét. Csak játszadozik a vízzel, lágyan, finoman, mintha attól félne, hogy megsérti a tavat. S a tó élvezni a kislány minden érintését.
Csend van, nyugalom. Semmi nem zavarja meg ezt a percet, mely sokáig eltart még. S a tó tudja, hogy a kislánynak el kell mennie egy napon, és nem fogja őt többé érinteni. Megjön majd az a szép fiatal nő, s elviszi lánykáját a Mennyei Királyhoz. A tó tudja, hogy a kislány nem fog hozzá szólni, nem fogja becézgetni, mint a 'kis virágot', de mikor elmegy, akkor a legtöbbet fogja neki adni. Ez lesz a kislány ajándéka: egy könnycsepp.
Csak ennyit akartam mondani,
nem figyeltél rám..
Csak mutatni akartam,
elég ha kezed teszed rám.
Csak érintésed vágytam,
mert többet mond a szavaknál.
Csak érintésedre vágytam,
mert őszintébb a suttogásnál.
Csak ennyit akartam mondani,
ha figyelsz s megteszed,
csak mosolyogj és simogass,
átformálja a világot kezed.
Határ a csillagos ég!
a szeretetnek nincsenek határai
nincs ami határt szabhatna a szeretetnek...
lekúszik a Föld legmélyebb bugyraiba és felkúszik a legmagasabb hegycsúcsokra
mindent megmozgat..
a szeretet nem szab gátat és a szeretetnek semmi nem szab gátat
olyan mint egy hullám: csak verdesi a parti sziklákat
alakítja őket...
olykor elvesz és olykor hozzáad
s szerető simogatásában minden átalakul...
a szeretet bátor,
a szeretet erős,
a szeretet nem fél,
a szeretet nem rejtőzik el,
a szeretet mindig megmutatja magát,
mert a szeretet szeretete, hogy szeressen
