versike

kongó pattogással ütődik falnak hangom,
a kis kuckót végtelen semmi tölti meg,
a kacagás észrevételen elmúlt,
köd borítja be a sír-boltozatot,
gyengén-némán ülök benne,
szorongatok egy foszló árnyat,
s várom a tavaszt...
felmelegítsen réveteg hangulatomból