2014. augusztus 30., szombat

meggyőzött-e engem Krisztus?


"Ne azon örüljetek..., hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben" (Lk 10,20).

Jézus Krisztus azt mondja itt valójában: "Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek, hanem annak, ha velem rendben vagytok." Csapdává lehet a keresztyén munkában, ha a sikeres szolgálatnak örülünk, vagy annak, hogy Isten felhasznál. Fel sem tudod mérni, mit tehet Isten általad, ha Jézus Krisztussal egészséges a kapcsolatod. Maradj meg vele igazi kapcsolatban, akkor életed minden helyzetében, amiben vagy, és azok között az emberek között, akikkel nap mint nap találkozol, élő víznek folyamai ömlenek majd belőled: és az Ő nagy irgalma az is, hogy erről te nem tudsz. Amikor egyszer a váltság által és a megszentelődés útján helyes viszonyba jutottál vele, akkor gondold meg, hogy mindenhova, ahol csak vagy, Isten állított, és isteni rendeltetésedet azáltal töltöd be, ahogyan az életed hat a környezetedre - ha a világosságban maradsz, mint ahogy Isten is a világosságban van.

Ma az a törekvés, hogy a szolgálatra tegyék a hangsúlyt. Őrizkedj az olyan emberektől, akik a hasznosságot teszik elhívatásuk alapjává. Ha a hasznosság a próbakő, akkor Jézus Krisztus élete volt a legnagyobb kudarc. A szent vezérlő csillaga Isten maga, nem a hasznosság, amit felbecsülnek. Az számít, amit Isten végez általunk, nem amit mi végzünk Őérte. Urunk az ember életében csak arra figyel, megvan-e benne az a kapcsolat, amit az Atya értékel. Jézus "sok fiat vezet dicsőségre" (Zsid 2,10).

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett című könyvéből 

Nincsenek megjegyzések :