Magányosságom végtelen tengerén ringatózom
az össze-eszkábált tutajon,
hajótörött homályosodó tekintetével
a láthatárt kémlelem,
partot keresek, csendes kikötőt,
hol mentőegységemet kibogozhatom.
Hullámok ringatnak álomba,
és hullámok ébresztenek reggelente.
Biztos pontom magamban hordom,
béke szigete mélyen bennem..
szobámban ülve mégis tengeribeteg lettem.
Hajnal derengő fényében,
Te jöttél felém.
Szereteted világosságában,
melengetőn megöleltél,
s míg fáradt tagjaim felengedtek
Te meséltél nekem.
Tóról meséltél, hol látni a partot,
hol halásznak szüntelen,
és este a tűz körül ülve
így mesélnének nekem...
Családról meséltél,
melynek Te vagy az Atyja.
Szeretetről, melynek Te vagy a forrása...
Jóságról, mely mélyen Benned gyökerezik,
Irgalmasságról, mely ajándék,
a hosszú út után.
Elmerültem Benned,
és Te hazavezettél, Atyám.