Nézem a tó fodrozó tükrét,
a felhők, fények játékát a vízen,
szeptemberi fák színesedő levelét...
és tanulgatom a csendet.
Nem az üreset, a némát: a beszédeset!
Hiszen Valaki mindig megszólal a csendben.
Tó tükrére, sirályok szárnyára,
hulló aranylevélre üzeneteket ír nekem.
Ölembe perdül egy őszi levél...
üzenetét betűzgetem.
Túrmezei Erzsébet
