aki hegyeket formál

Ámosz 4,13

horgászat

egy kis bizonyíték azoknak, akik nem hiszik hogy horgászom... :)

ősz

a napsugarak kibukkanva a dombok mögül,
melengetően simogatják a vizet,
őszi párában fürdik a táj,
színes ruháját ölti magára,
mint szégyenlős kislányka,
pirosat váltogatva sárgával
és zöldet a barnával,
lepelként ölti magára, mint báli ruhát,
estére készíti össze báját,
az alkonyat hívja táncra,
s elszenderednek éjszakára ...

horgászat

Hajnali párát izzad a tó, 
elmosódott árnyak lebegnek ki
horgászállásokon át a partra, 
hol élesen szikrázik minden.
Csend suttog szerteszét,
csak levelek neszezése hallik,
ezt hajókürtként robajlóan
zúzza szét a gém hangja.
Morajló tömegnek hat 
a békák meginduló pletykája,
a halak is megnézik egy-egy ugráskor
a rájuk áhítozó horgászokat.
Remeg a kezem,
a kávé hiánya, vagy a hideg,
a haltest élesen csobbanó hangja
vagy a hangzavar - zavar?
Nehéz így horgot szerelni:
nád között les rád a sikló,
vizipatkány is megmutatja magát,
de már repíted az úszót a helyére.
Forró kávésbögrére ég kezem,
miközben az úszót kémlelem,
szemem sarkában mozgást észlelek:
asztalról csábított gilisztát a végtelen.
Megcsendesednek kissé mindenek,
majd gólyák hasítják a túlparti látképet,
magamba szívom a friss levegőt,
rohanni látom az időt.
Az úszó táncolni kezd,
ösztönösen nyúlok a bot után,
káprázni vélem a szemem:
tényleg eltűnt a jelzőrendszerem?!

Szitakötő űz velem játékot,
megtetszett neki sárga társa,
csak nem akar engedni 
kékségének csábítására.
Kineveti egy arra ugráló molnárka,
mikor eltűnik a szerelmese alatta,
szomorúan néz utána, 
csak egy ponty néz vissza rája.
Beszákolom a halat,
repülhet az újabb falat,
elmerengek - nem is - messzi tájra,
hol halászlé rotyog bográcsba,
friss kenyeret szelünk melléje,
ez a horgászat élménye. 

ó! ha...

tengerre vágytam, amióta megszülettem,

most vakító vásznam feszül szélnek,

föld nélkül szánt fatestem,

delfinekkel úszom versenyt,

repülök az albatrosszal,

dacolok a viharokkal,

hozzáértő kezek irányítanak engem...

megtört büszkeségem a sziklákon,

léket kaptam bátor szavakon,

recsegve dőltek árbocaim,

szakadtak vitorláim...

álmodom még néha a tengerről,

vízen hányódó fadarab vagyok talán,

óceán-áztatta megmunkált farönk,

de eltűntek a kezek, a delfinek s albatroszok...

árva kis csónakként hánykolódom a tavon,

oldalam algás, padom mohás,

s te mégis eljössz hozzám,

leülsz mellém a parton,

s vitorlásnak álmodsz engem,

duzzadó vitorlákkal úszva a tengeren...

nem álmodom már vitorlákról és hullámokról,

te itt vagy velem,

elringatlak szelíden...

egy szabadság margójára

 

Téli képek

Szép havas képek a Gombai-tó -ról

Gomba községről

utazás

Magányosságom végtelen tengerén ringatózom
az össze-eszkábált tutajon,
hajótörött homályosodó tekintetével
a láthatárt kémlelem,
partot keresek, csendes kikötőt,
hol mentőegységemet kibogozhatom.
Hullámok ringatnak álomba,
és hullámok ébresztenek reggelente.
Biztos pontom magamban hordom,
béke szigete mélyen bennem..
szobámban ülve mégis tengeribeteg lettem.

Hajnal derengő fényében,
Te jöttél felém.
Szereteted világosságában,
melengetőn megöleltél,
s míg fáradt tagjaim felengedtek
Te meséltél nekem.
Tóról meséltél, hol látni a partot,
hol halásznak szüntelen,
és este a tűz körül ülve
így mesélnének nekem...
Családról meséltél,
melynek Te vagy az Atyja.
Szeretetről, melynek Te vagy a forrása...
Jóságról, mely mélyen Benned gyökerezik,
Irgalmasságról, mely ajándék,
a hosszú út után.
Elmerültem Benned,
és Te hazavezettél, Atyám.

 

gombai képeslapok 1

könnycsepp

Békésen éldegélnek a parton a virágok, hajladoznak a pálmák, cédrusok. Lágyan ringatózik a tó vize. Mélységében halak élnek, s felszínén olykor halászok rendeznek versenyt, mely a legfinomabb halvacsora címért folyik. S munka végeztével leülnek a parton, ágat hegyeznek és sütögetve beszélgetnek.. a régmúlt időkről beszélgetnek, mikor még velük volt a Király...

Szél borzolja a vízfelszínt, s mégis a mélység nyugalmat áraszt. A 'másik' parton egy kislány sétál. Boldogan hajolnak meg lába alatt a fűszálak, s lágyan simogatja arcát a napsugár. Az oly sokszor dühösen a tóra rontó szél is csak gyengéden simogat. A kislány lehajol megnéz egy kis virágot, de nem tépi le. Gyönyörködik benne. Arcán végigfut a mosoly, s édes hangon becézgetni kezdi a virágot. Nézi kéklő szirmait, leveleit simogatja. S próbálgatja, hogy vajon tudja-e hogy hívják. Szeretetében nem is gondolkodik tovább, ő ezt a virágot egyszerűen 'kis virág'-nak fogja hívni.
Figyelmét ekkor a tó fele irányítja, mely a finom hullámzásával halk csobogó hangot hallat. A kislány odamegy a partra, arcát nézi a víztükörben. Látja a világos, fodros kis ruháját, s ahogy közelebb hajol látja a mosolyt, melyet a 'kis virág' emléke miatt a tó visszatükröz. S hirtelen látja, hogy a tó is mosolyog. Nem látható ez.. csak a kislánynak.
Felnéz a tó túlsó partján végigvonuló hegyek felé. Nem is hegyek, hanem csak nagyobbacska dombok, mégis bérceknek tűnnek. Vár. Várakozásában elszomorodik. S a tó lágyan ringatja a hullámokat a felszínen. Ott csobog a lányka lábai előtt. A kislány odatekint, s látja a saját arcát ismét, s a mosoly megint ott van arcán. S ezt a mosolyt a tó varázsolta oda. A kislány leguggol a parton, és lágyan elkezdi simogatni a tófelszínt. Élvezi ahogy a vízcseppek hűsítik a kezét. Csak játszadozik a vízzel, lágyan, finoman, mintha attól félne, hogy megsérti a tavat. S a tó élvezni a kislány minden érintését.
Csend van, nyugalom. Semmi nem zavarja meg ezt a percet, mely sokáig eltart még. S a tó tudja, hogy a kislánynak el kell mennie egy napon, és nem fogja őt többé érinteni. Megjön majd az a szép fiatal nő, s elviszi lánykáját a Mennyei Királyhoz. A tó tudja, hogy a kislány nem fog hozzá szólni, nem fogja becézgetni, mint a 'kis virágot', de mikor elmegy, akkor a legtöbbet fogja neki adni. Ez lesz a kislány ajándéka: egy könnycsepp.