megérkezett a tél...

 új képek: picasa

vallomás

Szerető Szívedbe rejts el engem, Uram,
hol békédben elmerülve átadjam magam
a világ feledésének,
hogy jóságodban megfürödve,
láthatatlan lepelbe burkolózva járjak az emberek között,
élve Benned,
szeretve Téged,
szolgálva őket.
Szerelmes Szívedbe rejts el engem, Uram,
hogy vágyódásomban foltot ne ejtsek,
s szívem Szívedbe helyezzem,
Hozzád simulva érezzem dobbanásaid,
s Lélegzeted mint éltető pára oltsa szomjam.

Szerető Szíved dobbanásait hallgatom a csöndben,
szívem kis kalimpálása válaszol.
Ez vagyok én, Uram, ennyit adhatok,
s Te milyen boldog vagy, hogy ennyit is Neked adok...

élet

mint aláhulló hópihe
csak az életünk,
mely Isten kegyelmétől függ...
alakja, hossza, útja vége,
de míg szálldogál, 
a levegőben cikázik
az Úrnak táncol...

lélegzet

lélekbe hasító fájdalommal ég a felismerés
ez volt az utolsó lélegzetem?
kérésem Hozzád repül követségbe
mint kegyelmet kérő futár
ennyi lett volna?
s ez is elég lenne...
s Te nem futárt küldesz,
életem kezedben van, Uram,
Magad jössz el, hozod Sóhajod
s tüdőm levegőben fürdik újra

vallomás

Mint méhecske a virág után,
úgy vágyódik lelkem hozzád, Istenem,
mint illata vonzza a méhet,
úgy vonz szerelmed, Uram,
mint méz nyugtatja a méhet,
úgy oltja szomjam Szavad,
mint méz aranyló fényén megcsillan a napfény,
úgy csillog tisztaságom neked, Uram,
mint a dolgozó állatka serénykedik,
úgy tart fáradhatatlan szolgálatom, Uram,
édességed vonz engem, Uram,
s engedelmes szívem Hozzád emelem.

fátyolos reggel

Földig tartó ködben,
reggeli álmossággal szaladok utamon,
s csodálkozom a didergő házfalakon,
melyekre földig érő permetfátyol terül,
megállok egy percre,
szememben feldereng az éjszakát betöltő
sötétség halvány visszhangja,
ahogy áthatol a fény a sűrű homályon,
gondolatom Hozzád emelem, Istenem.

Köszönöm, Uram, Fényed,
mely eloszlatja a sötétet.
Köszönöm, Uram, Világosságod,
mely felderíti lelkem,
s gyengéd derűjét szórja szét.

nehéz

Nehéz, Uram!
nagyon nehéz...
szeretnék elfutni,
messzire szaladni,
s tudom, onnan is visszahívnál,
édes szavakkal csalogatnál.
Olykor szeretnék a föld alá bújni,
s Te oda is lekiáltanál.
mit tegyek hát Uram, ha nehéz?
Te minden könnyem kezedben gyűjtöd egybe...
sebeimet öntözöd, fájdalmamat mosod,
lelkem felderíti gyöngéd mosolyod.

utazás

Magányosságom végtelen tengerén ringatózom
az össze-eszkábált tutajon,
hajótörött homályosodó tekintetével
a láthatárt kémlelem,
partot keresek, csendes kikötőt,
hol mentőegységemet kibogozhatom.
Hullámok ringatnak álomba,
és hullámok ébresztenek reggelente.
Biztos pontom magamban hordom,
béke szigete mélyen bennem..
szobámban ülve mégis tengeribeteg lettem.

Hajnal derengő fényében,
Te jöttél felém.
Szereteted világosságában,
melengetőn megöleltél,
s míg fáradt tagjaim felengedtek
Te meséltél nekem.
Tóról meséltél, hol látni a partot,
hol halásznak szüntelen,
és este a tűz körül ülve
így mesélnének nekem...
Családról meséltél,
melynek Te vagy az Atyja.
Szeretetről, melynek Te vagy a forrása...
Jóságról, mely mélyen Benned gyökerezik,
Irgalmasságról, mely ajándék,
a hosszú út után.
Elmerültem Benned,
és Te hazavezettél, Atyám.

 

eső

csendesen esik az eső
ezernyi és ezernyi könnycsepp hullik alá
arcomat az égnek emelem
s megfürdök zokogásodban

TE

Fájdalmad könnycseppjei gyűlnek
a végtelen tenger medrében,
Szelíd mosolyod varázsol
vakító fehérségű partot,
Lelked tükre rajzol virágot,
és rá döngicsélő méhet,
felettük mindig világít
Szereteted gyengéd fénye