a magasságos Isten

Egyedül vagy.

Rám sem nézel.

Nem szólsz hozzám.

Itt állok előtted.

Koldulom szereteted,

mely Én vagyok.

Te Rám sem nézel.

Nem szólsz,

csak futsz dolgod után.

Én nézlek némán.

Koldulom szereteted.

Végre szólsz...

mégse Nekem.

Végre nézel...

mégse Rám.

Szeretetem adom neked,

összetörsz egészen.

Sajátodnak érzed,

mégis Enyém.

Sajátodként kutatod

mély Titkom.

Könnyek között hívsz.

Én válaszolok:

Mindig itt vagyok!

Itt állok előtted és szeretlek.

Itt állok előtted és koldulok.

Itt állok előtted és nézlek.

Itt állok előtted és szólok.

Közel jöttem hozzád,

mégse látsz.

Közel jöttem hozzád,

mégis kiabálsz.

Közel jöttem hozzád,

mégis keresel.

Itt vagyok! Mindig itt vagyok..

Egészen közel jövök hozzád,

míg végül megnyugszol ölelésemben...

szótlanul

Szótlanul állok

csendben várok

sistergő könnyeim

párafelhőként ölelnek

borítanak be engem

Uram vigyél el...

Kevés vagyok szeretni

kevés vagyok mosolyt fakasztani

kevés vagyok ölelni

kevés vagyok örömöt szerezni

kevés vagyok adni.

Uram, vigyél el...

tehetetlenségem érzem

kevés vagyok élni...

gondolat

Nem vagyunk mások, mint vándorok a pusztaságban, mint szomjazók, akik az Élővizet keresik, hogy útjukat folytathassák az egyetlen cél felé: Jézust keressük!

... Én leszek

Ha súlyos leszel, ÉN szilárd, 
Ha könnyű leszel, ÉN tollpihe, 
Ha bánatos leszel, ÉN a napsütés, 
Ha örülsz, ÉN leszek a kacagás, 
Ha szárnyalsz, ÉN leszek a fuvallat, 
Ha sírsz, ÉN leszek a könny, 
Ha zokogsz, ÉN leszek az ölelés, 
Ha Rám emeled tekinteted, ÉN leszek a menedék. 

2008. 08. 04. 

hiszem én Istenem

Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a csermely csobogásában, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a betonrésben virító kisvirágban, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a méhek döngicsélésében, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a földműves fáradtságában, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a gyermek kacagásában. 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a növekedő búzaszemben, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  minden ember lelke mélyén... 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a legszentebb Oltáriszentségben. 
 
2008.07.28. 

Avilai Szent Teréz: Mi se zavarjon

"Mi se zavarjon,

mi se riasszon,

elmúlik minden.

Isten örök csak,

Ha van türelmed,

dúskálsz a kincsben,

ha Istent bírod,

hiányod nincsen:

elég az Isten."

 

alkotás

Kezed nézem elmerengve,

méltóságosan húzod végig a tájon,

lankát rajzolsz, s emelkedőt,

hol andalogva sétálunk sokszor.

A Mester keze alatt

formálódik az agyag,

Hegyet alkotsz és tengereket,

Hozzád törő hegycsúcsokat,

és mély gleccsereket.

Fákat ültetsz és bokrokat,

megszórod csipet madárdallal,

döngicsélő bogárkákkal,

bőven hinted virágillattal.

Belemártod kezed a vízbe,

és mély tenger lesz belőle,

halakat cirógatsz és rákokkal kardozol,

bárka alá hullámot vetsz, hálót foltozol.

Lehívod a napot éjszakára,

és leülsz a pattogó tűz mellé,

megpihenve, gyermekeid köré.

ősz 2010

Fehér selyembe burkolózva

menekül az ősz,

mint vadkan a vadász elől,

itt jártát színkavalkád jelzi

érintését ezernyi elhullott levél,

lábnyomán megsárgul a fű.

Elviszi a simogató napsütést,

a selymes nyári hangulatot,

a vidám bogárzümmögést,

az édes madár-éneket.

Méltóságosan lépdel utána,

vastag bundába bújva a dáma,

lépte visszhangzik hosszan,

hideg ujjaival fehérre törli a tájat,

s leheletével lilára festi az eget.

S Te mellém ülsz, Uram,

fát raksz a tűzre,

és csendben melegszünk mi ketten,

Szíved melegében. 

betegen az Úrhoz

Betegen fekszem,

gyötörve ezerképpen,

te eljössz, Uram,

s velem maradsz,

ha fájdalom jár át, bátorítasz,

ha gyengeség vesz erőt, megerősítesz,

szédülök, forog a szoba,

de Te biztos pont vagy, Uram.

Hűséged bátorít,

Gyengédséged vigasztal,

Szereteted gyógyít.

2010.09.17

új élet

Összedőlt egy újabb élet,

ám a romok alatt újra éled,

kövek között megbújó kicsiny virág,

hirdeti színével az Atya jóságát,

Ő táplálja friss forrásvízzel,

erőt ad melengető sugaraival,

e fényben, az Atya dicsőségében

kivirágzik újra az élet.

egy lélek megrendülése

könnyen lebbenő pillangó szárnyakon jött az élet,
s kegyetlen pillantásával térdre kényszerített,
összerogyván hallottam még térdeim roppanását,
lelkem hallotta még szívem dobbanását,
szívem hallotta még lelkem sóhajtását,
zokogásom mosta arcomról a fájdalmat,
miközben nagy porral összedőlt egy újabb élet...

kiáltok

Mint gyermek kiáltok hozzád,
mint gyermek vágyom ölelésed,
remegőn sóhajtok utánad,
dobbanó szívvel kereslek téged,
csak a takaró ölel hidegen,
s szemem messze réved,
már remegve fúl el hangom,
szemem cseppjei mossák arcom,
s könnyem fátyolán át
újra felismerem Arcod.

egy szabadság margójára

 

könnyek

A fájdalmas könnyeket csak Isten látja...

tenni, tenni kell

Tenni, tenni kell,
ha elfáradt a kéz,
akkor is tenni, tenni kell!
Menni, menni kell,
ha erőtlen a láb,
akkor is menni, menni kell!
Szólni, szólni kell,
ha el is némult a száj,
akkor is szólni, szólni kell!

Tenni, tenni kell,
mert más nem teszi helyetted.
Menni, menni kell,
mert csak te mehetsz az utadon.
Szólni, szólni kell,
mert már nem értenek a tettekből.

Csak tenni, tenni kell
- szeretve!
Csak menni, menni kell
- szeretve!
Csak szólni, szólni kell
- szeretve!

 Képek a felsőzsolcai árvíz után...

Pünkösd

"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.
Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.
Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak." ApCsel1,1-4

"Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt."

ApCsel 2,28

 

gyermeki történet

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két kisgyermek. Ezt a két kisgyermeket sokat nézem egy széken ülve. Egyikük süket. Másikuk vak. Egyikük sem beszél. Pár évesek csupán, és még egy élet van előttük. Te, aki olvasol engem, most elszomorodtál. Én nem vagyok szomorú, mert látom őket játszani, nevetni, sírni. Életük része vagyok, pedig nem is tartoznak hozzám. Megtiszteltetés ez számomra, hogy életük része lehetek.
Sokat nézem őket nap, nap után. Ülök a széken, és a süket kisfiú a játékból a fenekére huppanva felém néz, és nyújtja a kezét. Nem rohanok oda hozzá, mert ez sokszor megesik: bizonytalanok a lábai. Úgy jár, hogy kapaszkodik valamibe, akár belém is, a ruhámban, akkor nevetve próbál lépegetni - 5 éves. Ha segítségre van szüksége kezecskéjét nyújtogatja felém. Nem ugrok fel, de kinyújtom kezem, úgy hogy ha egy picit előre dől akkor eléri, és akkor magabiztossággal feláll és az ölembe mászik, egy ölelésre, dajkálásra. Elnézegeti szemem, szám, arcom, huncutan elkezdi a hajgumit kiszedni a hajamból. Mutatom neki: nem szabad, fáj nekem. Huncutan elkezd nevetni.
A vak kisfiú eltáncolgat naphosszat. Érzékeny kis lelke van. Sokszor vágyik arra, hogy megdajkálja valaki. Ez neki biztonságérzetet ad. Nem lát, de ha nem veszi fel valaki, akkor addig táncikál, hogy egyszer már ott van előttem, és ráfekszik a lábamra. Ennyi kontaktus neki elég a biztonságérzethez.
Mindketten tudják, hogy ott vagyok, de nem ugrom minden "kérésükre", mert tudom, akkor nem állnak meg a "saját lábukon". Ott vagyok, mert ez nekik biztonságot ad, hogy bármikor hozzám érhessenek.


Mi gyermekek az Úrban, vakok és süketek vagyunk Atyánkra. Eljátszogatunk mi naphosszat: munka, tanulás, család, szórakozás. Olykor úgy érezzük egyedül vagyunk, vagy elbuktunk, fájdalmunkban kinyújtjuk kezünket, és úgy érezzük a mi Mennyei Atyánk nem vesz ölbe minket, hogy megdajkáljon. Elkeseredünk, fenékre huppanunk és elsírjuk magunkat. Atyánk pedig egy lépésnyire ott áll előttünk, és velünk sír.
Mikor vesztettük el a gyermeki érzéküket Felé?
Tudja, hogy mi vakok és süketek vagyunk Rá emberségünkből. Tudja, hogy nem látjuk, nem tudunk Hozzá mászni. Tudja, hogy nem halljuk, nem tudjuk merre kövessük az Ő szavait.
Ezért, ha mi kinyújtjuk kezünket, Ő odalép elénk. Egyet lépünk mi, egyet lép Ő.
Ha mi ezek után lépünk még egyet, Ő is lépni fog: megfogja kezünk.
Akkor tudni fogjuk, hogy hol van Ő! Máris odamehetünk Hozzá, és Ő átölel bennünket, mert szeret, mert az Övéi vagyunk.
Lát minket játszani, sírni, nevetni. A mi Mennyei Atyánk az életünk része. Bennünk él, és mi Őbenne.

"Ha apám, anyám elhagyna is,
az ÚR magához fogad engem."
Zsolt 27,10

egyensúlyban

Egyensúlyban lenni önmagunkkal:
nehéz.
Egyensúlyban lenni embertársainkkal:
fájdalmas.
Egyensúlyban lenni Istennel:
az Ő kegyelme.
Szeretni önmagunkat:
Isten kegyelme.
Becsülni embertársainkat:
az Úr ajándéka.

egyensúlyt vesztve

Ember barangol az utcán,
szétesett lelkét cipeli,
egyensúlyát vesztve csavarog,
értetlenül nézi a derűt.
S álmélkodón lesi lelkét,
befoltozható-e még?
Szeme szomorú pillantások között vergődik,
lelke börtönéből kiállt szerteszét,
láncait csörgeti, mint rab.
Egy ember,
mint akikkel találkozol nap, mint nap.
Egyensúlyát vesztett ember barangol az utcán,
lelke egyensúlyát vesztette holnapután,
ismert utakon kígyózik lába,
míg meg nem botlik annak ármányába.

Jézus tekintetét emeli tekintetére.
Ember egy másik embert lát,
szomorúan hajtja le fejét,
szégyenlős gyengeségére.
Jézus kitárja karjait szeretetteljesen,
az ember becsukva szemét elfordul...
Fájdalom szakad, és könny cseppen.
Ember bandukol tovább egyensúlyt vesztetten...

illatok

Port ver lépésem,
fut az út alattam,
tekintetem körbehordozom...
megnyugszik a színeken, formákon,
körülölel a virágok illata.
Isten így néz minket:
Tekintetét rajtunk hordozza,
megnyugszik emberségünkön,
Neki adott imáink, tetteink szállnak Hozzá,
a mi illatunk öleli körül Őt.

csak úgy

Bandukolni a pusztában, rúgni a port, és örülni minden kavicsnak...
Derülni azon, hogy megijedsz, ha a kavics elfut, merthogy gyík...
Leülni egy kiszáradt fa törzsére pihenni...
S megvendégelni az arra járó vándort...

S végül elérkezni Istenhez :)
Aki leültet, Vacsorára hív, és Forráshoz vezet...

puszta

A puszta nem kietlenség, ott maga az Úr van!

 

"Ez az a nap..."

 

"Az a kő, amelyet az építők megvetettek,
az lett a sarokkő.
Az Úrtól lett ez,
csodálatos a mi szemünkben.
Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt,
vigadozzunk és örüljünk ezen!"
Zsoltárok 118,22-24

  

nézem

Nézem az embert, ki vállán fát cipel,
nézem izzadságát, vérrel keveredik,
nézem erejét, megbotlik megint,
nézem testét, a magasba feszítik.
Nézem szemét, védőn átölel,
nézem szemét, Atyjához emeli,
nézem száját, Atyjához suttog...
nézem... a testet... Szívéből fakadó vért és vizet...
s felismerem az Istent.

miért fáj...

Miért fáj, ha úgy érzem, hogy jobban szeretem a másikat, mint ő engem...
s miért fáj az is, ha úgy érzem a másik jobban szeret engem, mint én őt...
miért fáj, hogy nem tudom 'eléggé' szeretni Istent.. s miért fáj, hogy Isten viszont teljesen szeret engem...

... s a fájdalmat mindig felülírja a SZERETET

"Békességre törekedjetek.."

"Békességre törekedjetek mindenkivel, és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent. Ügyeljetek arra, hogy senki ne hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon, és így sokan megfertőződjenek."

Levél a zsidóknak 12,14-15

 

délibáb

Mint világgá futó délibáb,
megjelensz olykor lelkem tükrében,
s visszhangzik bennem minden szavad.
Mint délibábot nézlek,
tűnődöm lassan-álmélkodón,
s tükröződik bennem arcod.
Mint finom-pára-árnyat
érezlek nap-nap után,
s találgatom vajon délibáb vagy-e csupán?
Mint délibáb-árnyat kergetlek,
vagy testet öltött való vagy?
S megint meglátva téged elmerengek...

szeretet

"A szeretet megalapozásához az áldozattal kell hozzákezdened."
Saint-Exupéry

Nagyböjt

"Tiszta szívet teremts bennem, Istenem,
új és erős lelket önts belém!
Ne taszíts el színed elől,
és Szent Lelkedet ne vond meg tőlem!"

Zsolt 50, 11-12

Téli képek

Szép havas képek a Gombai-tó -ról

Gomba községről

hópihe útja

Hópiheként szállok alá a mélységben,
hirtelen megpihenek egy tűlevélhegyen,
majd leráz a didergő madársereg,
társaim közt újra vidáman elveszek.




téli képek: picasa

harmatcsepp

Harmatcseppként didergek szirmodon,
fázom sötét árnytól, tövistől,
pedig egy ilyen szúrós tövisről érkeztem,
csak lecsöppentem s most itt ülök,
ülök és összehúzom magam,
szorosan hozzád simulok,
érzem illatáldozatod,
ha netán széjjeltekintek körbe-körbe
ó jajj! lecsúszok leveled tövébe,
itt már félve kapaszkodom beléd
nehogy továbbcsöppenve elnyeljen a sötétség,
mint szellemlevelet melyen át jöttem...
szeretnék itt maradni,
és mikor kisüt itt is a nap,
tükrözni kicsiny szépséged az Úrnak.