Várakozás

Mily különös izgatottság uralkodik el rajta.. csak áll az ablaknál, arcát a lemenő nyári nap búcsúzó sugarai simogatják, mint féltékeny szerelmes, aki az elválás búskomor hangulatát szeretné oldani, amint finoman hozzáér a másik arcéléhez.. és amint lecsúszik a kéz, elmúlik a pillanat varázsa is. Csak vár. Nekidőlve a hideg falnak. Vár.. a lenyugvó nap fényében felbukkanó árnyra, egy alakra.. vágtató lovasra, aki hozza a várva várt választ. Választ a kérdésre. Oly hosszú volt ez a nap.. csak áll.. a nap kékes-lilára fest mindent maga körül, mint egy utolsó gesztusként.. engesztelésként.. gyógyír a fájdalomra. A percek most végtelenül hosszúnak tűnnek.. lassan vándorol egyik mutató a másik után.. míg nem a réveteg csendet hangos bim-bam űzi távol. Összerezzen.. csalódottságában felsóhajt. Ma sem.. Évezredes óvatossággal fordít hátat a látóhatárnak, mintha attól félne, hogy összetörik, vagy sértődöttségében magára rántja a leplet, eltakarva a díszletet. A lépcsőforduló csendes. A természet már csitítva készül álomra hajtani fejét.. Megdermed.. hallgatózik.. képzelődne? Oly hévvel fordul ismét a látóhatár felé, mintha attól tartana, hogy elmulasztja a végjátékot.. hall valamit.. a közeledő paták egyre erősebben koppannak a köveken, mint kibontakozó tapsvihar egy színdarab után. Leindul.. édes szundikálásból ébresztve a lépcsőfokokat.. minden lépését szíve dobogása visszhangozza.. kiér az udvarra.. megtorpan.. levelet várt. Finom kézírású választ, melynek betűi szépen összefonódva, egymást kergetve mutatják meg magukat teljes valóban.. levelet várt.. de ő jött.. eljött, hogy édes jelenléte legyen maga a válasz.. a lemenő nap utolsó pillantásával még látja az egybefonódó szerelmeseket..