Ember barangol az utcán,szétesett lelkét cipeli,
egyensúlyát vesztve csavarog,
értetlenül nézi a derűt.
S álmélkodón lesi lelkét,
befoltozható-e még?
Szeme szomorú pillantások között vergődik,
lelke börtönéből kiállt szerteszét,
láncait csörgeti, mint rab.
Egy ember,
mint akikkel találkozol nap, mint nap.
Egyensúlyát vesztett ember barangol az utcán,
lelke egyensúlyát vesztette holnapután,
ismert utakon kígyózik lába,
míg meg nem botlik annak ármányába.
Jézus tekintetét emeli tekintetére.
Ember egy másik embert lát,
szomorúan hajtja le fejét,
szégyenlős gyengeségére.
Jézus kitárja karjait szeretetteljesen,
az ember becsukva szemét elfordul...
Fájdalom szakad, és könny cseppen.
Ember bandukol tovább egyensúlyt vesztetten...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése