ó! ha...

tengerre vágytam, amióta megszülettem,

most vakító vásznam feszül szélnek,

föld nélkül szánt fatestem,

delfinekkel úszom versenyt,

repülök az albatrosszal,

dacolok a viharokkal,

hozzáértő kezek irányítanak engem...

megtört büszkeségem a sziklákon,

léket kaptam bátor szavakon,

recsegve dőltek árbocaim,

szakadtak vitorláim...

álmodom még néha a tengerről,

vízen hányódó fadarab vagyok talán,

óceán-áztatta megmunkált farönk,

de eltűntek a kezek, a delfinek s albatroszok...

árva kis csónakként hánykolódom a tavon,

oldalam algás, padom mohás,

s te mégis eljössz hozzám,

leülsz mellém a parton,

s vitorlásnak álmodsz engem,

duzzadó vitorlákkal úszva a tengeren...

nem álmodom már vitorlákról és hullámokról,

te itt vagy velem,

elringatlak szelíden...

Az isteni harag

"A harag isteni rendeltetése az, hogy pozitív és szeretetteljes cselekvésre késztessen annak érdekében, hogy az igazságnak érvényt szerezzünk, és helyreállítsuk a kapcsolatot azzal, aki vétett ellenünk." 

Gary Chapman: A szeretet másik arca

 

a magasságos Isten

Egyedül vagy.

Rám sem nézel.

Nem szólsz hozzám.

Itt állok előtted.

Koldulom szereteted,

mely Én vagyok.

Te Rám sem nézel.

Nem szólsz,

csak futsz dolgod után.

Én nézlek némán.

Koldulom szereteted.

Végre szólsz...

mégse Nekem.

Végre nézel...

mégse Rám.

Szeretetem adom neked,

összetörsz egészen.

Sajátodnak érzed,

mégis Enyém.

Sajátodként kutatod

mély Titkom.

Könnyek között hívsz.

Én válaszolok:

Mindig itt vagyok!

Itt állok előtted és szeretlek.

Itt állok előtted és koldulok.

Itt állok előtted és nézlek.

Itt állok előtted és szólok.

Közel jöttem hozzád,

mégse látsz.

Közel jöttem hozzád,

mégis kiabálsz.

Közel jöttem hozzád,

mégis keresel.

Itt vagyok! Mindig itt vagyok..

Egészen közel jövök hozzád,

míg végül megnyugszol ölelésemben...

szótlanul

Szótlanul állok

csendben várok

sistergő könnyeim

párafelhőként ölelnek

borítanak be engem

Uram vigyél el...

Kevés vagyok szeretni

kevés vagyok mosolyt fakasztani

kevés vagyok ölelni

kevés vagyok örömöt szerezni

kevés vagyok adni.

Uram, vigyél el...

tehetetlenségem érzem

kevés vagyok élni...

gondolat

Nem vagyunk mások, mint vándorok a pusztaságban, mint szomjazók, akik az Élővizet keresik, hogy útjukat folytathassák az egyetlen cél felé: Jézust keressük!

... Én leszek

Ha súlyos leszel, ÉN szilárd, 
Ha könnyű leszel, ÉN tollpihe, 
Ha bánatos leszel, ÉN a napsütés, 
Ha örülsz, ÉN leszek a kacagás, 
Ha szárnyalsz, ÉN leszek a fuvallat, 
Ha sírsz, ÉN leszek a könny, 
Ha zokogsz, ÉN leszek az ölelés, 
Ha Rám emeled tekinteted, ÉN leszek a menedék. 

2008. 08. 04. 

hiszem én Istenem

Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a csermely csobogásában, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a betonrésben virító kisvirágban, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a méhek döngicsélésében, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a földműves fáradtságában, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a gyermek kacagásában. 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a növekedő búzaszemben, 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  minden ember lelke mélyén... 
Hiszem én Istenem, hogy ott vagy 
  a legszentebb Oltáriszentségben. 
 
2008.07.28. 

Avilai Szent Teréz: Mi se zavarjon

"Mi se zavarjon,

mi se riasszon,

elmúlik minden.

Isten örök csak,

Ha van türelmed,

dúskálsz a kincsben,

ha Istent bírod,

hiányod nincsen:

elég az Isten."

 

alkotás

Kezed nézem elmerengve,

méltóságosan húzod végig a tájon,

lankát rajzolsz, s emelkedőt,

hol andalogva sétálunk sokszor.

A Mester keze alatt

formálódik az agyag,

Hegyet alkotsz és tengereket,

Hozzád törő hegycsúcsokat,

és mély gleccsereket.

Fákat ültetsz és bokrokat,

megszórod csipet madárdallal,

döngicsélő bogárkákkal,

bőven hinted virágillattal.

Belemártod kezed a vízbe,

és mély tenger lesz belőle,

halakat cirógatsz és rákokkal kardozol,

bárka alá hullámot vetsz, hálót foltozol.

Lehívod a napot éjszakára,

és leülsz a pattogó tűz mellé,

megpihenve, gyermekeid köré.

ősz 2010

Fehér selyembe burkolózva

menekül az ősz,

mint vadkan a vadász elől,

itt jártát színkavalkád jelzi

érintését ezernyi elhullott levél,

lábnyomán megsárgul a fű.

Elviszi a simogató napsütést,

a selymes nyári hangulatot,

a vidám bogárzümmögést,

az édes madár-éneket.

Méltóságosan lépdel utána,

vastag bundába bújva a dáma,

lépte visszhangzik hosszan,

hideg ujjaival fehérre törli a tájat,

s leheletével lilára festi az eget.

S Te mellém ülsz, Uram,

fát raksz a tűzre,

és csendben melegszünk mi ketten,

Szíved melegében.