semmiség

Messzeségbe zakatoló
ütemesen kattogó
monoton ritmusban
rohanok nagy halkan.
Porosan fékezek
tempómon enyhítek
felhőbe burkolózom
magamra öltve palástom.
Szemcsék között kipislogva
tekintgetek a nagyvilágra
s tovafutnak mellettem
emberek öklelve engem.
Belülről kifelé kívánkozik
hangom, rajzik
méhkasként döngicsél
belekap a szél.
Szavak záporoznak
eláztatván álmoknak
tajtékzó hullámait
tovalibbenő mondatait.
Sárban dagonyázó
lelkeknek magyarázó 
monológjaim eltűnnek
hangtalan tovarepülnek.