csendélet

ülök az erdő csendjében
gondolatom visszhangzik bennem
áramlanak az érzelmek
mint patak szalad a hegyről
itt ülök magányomban
egy kövön a patakban
s feltűnik egy szarvas
hűs forrásvízre szomjazó
nézem az állatot
méltóságát csodálom
megijed egy madárneszre
s elfut előlem
így szaladnak az emberek is
ha Isten közeledik feléjük
ne fuss el, nem bántalak
szeretnélek, védőn átölelni téged