szeretni

Mit jelent szeretni?
Szeretni annyit tesz, mint átadni magam teljesen a másiknak... átadni az időt, a gyengédséget, az örömöt, de felvállalni a bánatot, a fájdalmakat, félelmeket, hibákat.
Egészen önmagunkat adnia a másiknak... ez az őszinte szeretet.
Azt mondod talán, hogy ilyen nincs, erre ember nem képes..
Valóban erre ember nem képes, mert csak Isten tud szeretni úgy, hogy közben nem fél, hogy megsebzik.. az ember retteg még a szeretettől is.
Isten adja, nem törődve azzal, hogy nem kap vissza, nem törődve azzal sem, hogy fájhat.
S Isten képes arra, hogy benned is szeressen másokat azzal az őszinte szeretettel, amivel csak Ő képes szeretni...
Merj szeretni!

"mert mindent, de mindent visszakap az ember:
az ütést is, meg a simogatást is" 
Fekete István

kavicsok és homok

"Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttesüveget és feltöltötte kb.5 cm átmérőjű kövekkel, majd rákérdezett, hogy tele van-e az üveg?
-Igen. - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal és elkezdte beleszórni azokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte beletölteni az üvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
- Most, - mondta a professzor - vegyétek észre, hogy ez a ti életetek.
A kövek a fontos dolgok (a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid). Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.
A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a barátaid, a munkád, a kollégáid.
A homok az összes többi: az apróságok. 

Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak a boldogságod érdekében.
Először a kövekre figyelj, azokra a dolgokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok..."

pebbles and sand

A professor of philosophy stood before his class with some items in front of him. When the class began, wordlessly he picked up a large empty mayonnaise jar and proceeded to fill it with rocks about two inches in diameter. He then asked the students if the jar was full.

They agreed that it was full.

So the professor then picked up a box of pebbles and poured them into the jar. He shook the jar lightly and watched as the pebbles rolled into the open areas between the rocks. The professor then asked the students again if the jar was full.

They chuckled and agreed that it was indeed full this time.

The professor picked up a box of sand and poured it into the jar. The sand filled the remaining open areas of the jar. “Now,” said the professor, “I want you to recognize that this jar signifies your life. The rocks are the truly important things, such as family, health and relationships. If all else was lost and only the rocks remained, your life would still be meaningful. The pebbles are the other things that matter in your life, such as work or school. The sand signifies the remaining “small stuff” and material possessions.

If you put sand into the jar first, there is no room for the rocks or the pebbles. The same can be applied to your lives. If you spend all your time and energy on the small stuff, you will never have room for the things that are truly important.

Pay attention to the things in life that are critical to your happiness and well-being. Take time to get medical check-ups, play with your children, go for a run, write your grandmother a letter. There will always be time to go to work, clean the house, or fix the disposal. Take care of the rocks first – things that really matter. Set your priorities. The rest is just pebbles and sand.

bolondozol

Bolondozol gyermekien,
szavaid szólnak egyszerű-nyelven,
felemelsz kacagásoddal,
megsimogatsz pillantásoddal,
gyermeki ártatlanságod messze repít,
e világon mindent megszépít.

Leomlanak a határok,
közelben lesznek a csillagok,
a nap mosolyog békésen,
míg mi ugrándozunk a fűben,
s a hold is kacajra fakad,
ha elfáradva megpihenünk egy fa alatt...

Somlói

Jajj!
most látom csak, hogy nem írtam még a Somlói galuskáról...

öreg hiba
de annál finomabb a habja
csokiöntete alatt lapul ám sok finomság
melyből összeáll ez a lágy mennyország
rumban áztatta magát a mazsola
tejben a pudingnak pora
dió sem magától jött le a fáról
véleménye is van a darálóról
a piskótaalap megjárta a sütőt
majd fentiekkel megpakolva a hűtőt
megkérdezték egyszer tőlem:
Miért ez a kedvencem?
azt mondtam talán remegve:
Minden kedvencem benne van összekeverve.

izgalom

izgulok
történik valami
magával ragadóan száguld a szellemi éterben
szorongatom a fotelkarfát
macska helyett rovátkát rovok bele
magamat ismerve izgulok
téged nem ismerve féltelek
papírzsepit tépek cafatokra
elrontottam
nincs mivel könnyed itassam
s hívogatóan száguld az a valami
én mégsem féltelek már
kezem imára kulcsolom
érted fohászkodom

... csak nézni a csillagos eget ...

 

szavak

szavak: mennyi és mennyi beszélgetés hangzik el naponta
szavak: személyesen, sms-ben, e-mail-ben, telefonban....
szavak: mennyi és mennyi feleslegesen kimondott szó
szavak: felvállalt és fel nem vállalt...
szavak, melyekkel bátoríthatunk, ösztönözhetünk
szavak, melyekkel bánthatunk, összetörhetünk
szavak, melyekkel sérthetünk
szavak, melyekkel szerethetünk
szavak, melyek éltetnek
szavak, melyek ölnek

szavak... melyeket használod nap, mint nap?
ölsz vagy éltetsz?


"s van, aki hallgat, s az a bölcs" Sir 19,28b

gyöngédség

 
"Olykor a gyöngédség az egyetlen, amely képes áthatolni lelkünk védfalain.
A gyöngédség nem érzelgősség. 

A gyöngédség annak elfogadása, hogy a természetben semmi nem teljesen vagy örökkön tökéletes."

 

erdő és köd

Úgy látszik mostanság megfognak a ködös-témák, pedig nem is vagyok ködös hangulatban és nem is beszélek ködösen... :) persze ha még is így lenne szóljatok rám! :) No de amiről írni szerettem volna: egyik nap háttérképet keresgetve, a neten találtam egy ködös erdő-s képet, és miközben rávarázsoltam a gépemre, az jutott eszembe, hogy mintha "hiányozna" a fák közül Frodó, Aragorn, a Megye és Középfölde néhány lakója... miért van az, hogy nézünk egy képet és ehhez hasonló hiányérzetünk támad? Pedig a természet az természet és semmi keresnivalója a képzeletünk kitalált lényeinek ezeken a 'területeken'... és talán sokan vagyunk így, hogy mégis keressük a manókat, tündéreket és unikornisokat azokon a képeken vagy videókon, ami a mondavilág és mitológia szülőattyainak fejében megalkotta ezeket a történeteket. Vajon milyen lelkülettel éltek ők ezen a Földön, hogy egy kis köd, pára, vagy érdekesen szokatlan fényviszonyok egész mesevilágot, mondaköröket és (sajnos) sokszor rémképeket szült, e - önmagában - szép tájakra és jelenségek köré?! Milyen úton-módon sikerült a mi gyermek lelkünket is megmérgezni, hogy inkább keressük a törpéket - Isten csodálatos művének önmagában való gyönyörködése helyett?

csoda és köd

 Sokan kérdezik, hogy miért tetszik itt-laknom-Gombán, és miért is mondogatom azt, hogy elsőre beleszerelmesedtem a tájba?! ... kérlek szépen, azért szeretek itt lakni, mert csodát látok a természet színpadán... Mondotta volt Petőfi véleményét nem osztom, hogy "Mit nekem te zord Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája?! Csodállak, ám de nem szeretlek.." mert én igen is szeretem a dombokat, mikor az ember kiül egy vidékre, és végignéz a fenségesen hullámzó búzamezőkön, mely oly sok árnyalatával követi a dombok emelkedőit vagy éppen lejtőit... a sárguló búzamezők szép aranya, mint ország kincse gyönyörködteti a szemet... nekem ugyan ilyen érzékszervi orgiát okoz a zöld mezők látványa is... nem elég érdekes? Nem elég izgalmas? A természetbe-vágyódás-lelkülete miért törik meg egy város vége táblánál? Miért nem élvezi a természetbe vágyódó ember ha egy kicsit gyalogolni kell, hogy csodát lásson.... mindenki csodákat keres... ami az orrunk előtt van a városban is.. azonban már kilépve az urbanizált világból, kitárul a világ! Nem kell ahhoz kis országunk lassan már nem létező határait átlépni, hogy megérintsen minket az elbűvölő tájak látványa. Az elkalandozásomból visszatérve... nekem itt van a kertem végében a csoda. Mert csak kinézek az ablakon és dombokat látok, nyáron tele zöldbe öltözött szereplőkkel, most ősszel, pedig díszletváltás alkalmával tapasztalhatom a természet csodáját, amint színekbe borul... ami egyik reggel dús ködbe burkolózással kezdődött: mintha szemérmes lenne a fák és bokrok népes társasága... spanyolfalat - ködöt vont maga köré, hogy próbálgassa az ősz-Rendező által kitalált szín-darabkáit. Mindez nekem egy reggeli pillantásomon múlt, hogy ébredező pillákkal kitekintsek az ablakon és megdöbbenve tapasztaljam, hogy nincs világ... a döbbenet hatására elfelejtettem továbbkeverni a kávém cukrát.. nem látok az udvar felénél tovább... köd volt... sűrű, szinte fojtogató köd, mintha az ég tehenei túlóráztak volna, hogy tejbe öltöztessék a világot, amely eddig zöldes frissességében mutogatta magát... ez eljátszódott pár reggelen keresztül, mint bemutató előtti utolsó próbák... és egyik nap - csütörtök volt talán - megtörtént a természet csodája: kész volt a színdarab és ahogy a köd lassan színpadi függönyként húzódott vissza, úgy mutatta meg magát a főhős és főhősné új ruhájában, amely színes volt, mint egy paletta... és szólt a taps... micsoda színek! micsoda természetesség! micsoda ajándék! ... annak aki mindezt a saját kertjében észreveszi... és a köd mint alázatos (díszlet-)tervező újabb csodán töri a fejét...
2008. nov. 09.

Wynonna : When love starts talkin'

"When love starts talkin'
You got no choice
But to shut up and listen
It's a powerful voice
Open the door
And let it walk in
That's what you gotta do
When love starts talkin'"

emlék

 

Szép gyermekkor virágos kertjéből, 

ne vágyj kilépni olykorán.

Hisz örömödnek vége,

ha túl vagy az élet kapuján.

Maradj benne míg csak lehet,

kevés boldogságot nyujt a zord való.

Az élet addig kecsegtet,

Még gyermek vagy, boldog álmodozó.

 

Kert

Méhek s virágok kertednek lakói,
Méhes, virágos kert legyen szíved;
Ha nyílik benne a szerelem virága,
A barátságnak méhét is bevedd;
Mert jól tudod: szép a virág; azonban
Tavasszal él csak, és ez oly rövid,
Míg a szerény méh munkálkodásából
Megédesíted téli napjaid.
Ha e tanácsom nem lesz sikertelen:
Engedd, hogy én is méh legyek szívedben.


(?)

Boldogság

Ne keresd a boldogságot
messze földön sohasem,
nem lakik az nagyon távol
otthontól, kis szobádtól,
nem lakik az hidd nekem!


Bár körülötted hervadozni látod
a kies tavaszt,
nem veszett el ifjúsága
saját szíved kis világa
újra megteremti azt.

(?)

egyszerűség

Az egyszerűség korántsem középszerűség.
Manapság az egyszerűség művészet, amely a középszerűt, az átlagos fölé emel. Sokkal jobban érthető, mint az egymásra halmozott élvezetek kavalkádja.
Egyszerűség: tisztán, gyorsan, precízen megtenni, mondani, létrehozni valamit. Mikor tanuljuk meg, hogy az élethez nem kellenek 'cirádák' és 'hajlítások'?!!
Az egyszerűségben ott van az őszinteség mely a félreérthetetlen valóság, mert nem körbeírunk valamit, hanem megmondjuk a körbeírhatatlant.
Mondd, mersz Te még egyszerű lenni? Mersz rácsodálkozni a dolgok valóságára?

...rácsodálkoztál valaha a város közepén, aszfalttal körbeágyazott virító kis virágra?

Buborékok

...a szél szárnyán lágyan ringatózó szivárványszínekbe öltöző játékos buborékok... tágra nyílt tekintettel - gyermeki lelkülettel csodáljuk őket, és miközben elvarázsolnak könnyed ringatózásukkal, megigéznek, és szeretnénk őket.. egészen magunknak szeretnénk őket... de jaj! ha megfogsz egyet, szétpukkan, és odavész a varázs! Csak nézd, és vonzz oda minél több csodálkozó tekintetet...

Kő

"Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson Téged,
s lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy Te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld ezzel az akadállyal Neked.
S ha lelked az Istennel találkozott,
utadba minden kő áldást hozott."

Túrmezei Erzsébet

Napi "idill"

Olykor csak ülök a monitor előtt és egy-egy álláshirdetés között unottan átolvasom a megcsappant maileket és tudatosítom, hogy talán nekem is írnom kellene.. de valahogy erőt vesz rajtam a nemtörődömség, vagy talán a lustaság, és inkább kikapcsolom a gépet, végül is olyan sok áramot fogyaszt... ám olykor kapok kedves emberektől, még kedvesebb levelet, még ennél is kedvesebb tartalommal, mint hiányzol!, élsz még?, eltűntél!?.. igen olykor szeretnék egészen eltűnni, légneművé válni, mint tiszta alkohol szétterjedni a levegőben. Bár legjobb lenne világgá menni és ottfelejteni magam valahol, ahol csend van, nyugalom és nem zavar meg a postás csengetése, a mobiltelefon kiabálása! Szeretném egyszer nagyon otthagyni magam valahol, csak egy kis időre... talán a legjobb választás egy tópart lenne, egy meleg nyári délutánon, mikor a víz színe fölé hajló fűzfa védőn ad hűvöset a megfáradt utazónak...

Ady Endre - Istenem

"Istenem. Egy ház. A mienk egészen.
Hol nincs házmester, fertály és robot-nap,
Hova a fáradt bátoran benyithat,
Csak érezze, hogy a földön van épen
S piheghet bátran, szabadon és mélyen."

Martina McBride : Blessed

"I have been blessed
And I feel like I've found my way
I thank God for all I've been given
At the end of every day
I have been blessed"

Látom utam...

"Látom utam, mint égen a madár,
Majd megjövök! hány kört írok le még,
Nem kérdem: de ha nem küld jégesőt,
Isten, sem tűzgolyót, fojtó havat,
Egyszer - ha úgy akarja - megjövök!
Ő vezet s a madár. Amikor Ő akarja!"


Browning: Paracelsus

Legyen benned szeretet

  

"Legyen benned a szeretet
Bölcs, mely untalan figyel:
Mely letörli a könnyeket,
S mosolyra mosollyal felel,
S hogy így tehess, legyen szíved,
Mely önmagának nem teher."

A. L. Waring

Kétséget, kínt, fájdalmat

" Kétségeket, kínt, fájdalmakat
Csak úgy tekints, mint árnyakat,
Velünk a halál nem marad:


Bár sivatagban lépdelünk,
Labirinth tekereg velünk,
Földmély sötétjén átkelünk,


Ha Vezetőnkre hallgatunk,
Legyen bármily sötét utunk,
az égi fényre följutunk!


S kiket ma vad hullám dobál,
Partra sodor a tengerár,
s végre Atyánknak háza vár!"


R.C. Trench

Szeretni valakit

"Szeretni valakit azt jelenti,
hogy mindig reménykedem benne.
Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéltük,
korlátoztuk iránta bizalmunkat,
egyenlővé tettük és azonosítottuk azzal,
amit tudunk róla,
és felhagytunk azzal, hogy szeressük.
Éppen emiatt aztán már nem is lesz képes
jobbá és nagyobbá válni,
hiszen bezártuk őt.
Minden jót fel kell tételeznünk a másikról,
és mernünk kell
a szeretetnek lenni ebben a világban,
amely már képtelen szeretni."


Charles de Foucauld

Bor, mámor, Provence

Nohát ez tetszik (höhöhö):

" Kitárta az egyik konyhaablakot, elűzve egy méltatlankodó galambot, és meghallotta a távoli harangszót, amely misére hívta a falusiakat, egy a vasárnapi ebédet megelőző áhítatos közjátékra. Erről eszébe jutott, egyszer olvasott egy cikket, amely azt állította, hogy a katolikus hívők jobb étvággyal és kiadósabban étkeznek, mint a protestánsok, mégpedig azért, mert ők a terített asztal mellett elkövetett falánkság bűnét meggyónhatják, s így mentesülhetnek minden bűntudattól."


Peter Mayle: Bor, mámor, Provence

Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő

"Fejüket csóválják, ... sose gondoltak rá, hogy nekünk is kellenek a pillanatok, amikor az esélyek egyenlőek, mikor láthatjuk, hogy valaki aszerint boldogul, amilyen ügyes vagy bátor vagy leleményes. Abban a percben, mikor a rátermettebb győz, még hinni is tudok abban, amiben egyébként soha, az elhivatottak, a tehetségesek sikerében."

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel 
tengerparton jártam, s az életem 
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk: 
két pár lábnyom a parti homokon, 
ahogy Ő mindig ott járt énvelem. 
De ahogy az út végén visszanéztem, 
itt-amott csak egy pár láb nyoma 
látszott, éppen ahol az életem 
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha. 
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz: 
„ Amikor életem kezedbe tettem,
 a követődnek szegődtem, Mesterem, 
azt ígérted, soha nem hagysz el engem, 
minden nap ott leszel velem. 
S most visszanézve, a legnehezebb 
úton, legkínosabb napokon át 
mégsem látom szent lábad nyomát! 
Csak egy pár láb nyoma 
látszik ott az ösvényen. 
Elhagytál a legnagyobb ínségben?” 
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett: 
„Gyermekem, sose hagytalak el téged! 
Azokon a nehéz napokon át 
azért látod csak egy pár láb nyomát, 
mert a legsúlyosabb próbák alatt 
téged vállamon hordoztalak!”

Túrmezei Erzsébet

Pio atya

..Isten szentje azt mondotta, hogy
"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Írigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

kávé és cigaretta

kint a kertben ücsörgök csendesen
előttem kávé gőzölög hevesen
s egy cigarettaszál gurul sebesen


egy kávé mit élvezettel iszogatok
s a cigaretta amelyet sose szívok


halkuló madár-csicsergésben
a lemenő nap fényében
kint a kertben egyedüllétemben


2009.05.05

Találkozások

Találkozások...emberekkel, akikkel hosszabb - rövidebb ideig egymás közelében éljük az életünket. Mintha egy vonaton utaznánk - mint oly sokszor használják ezt a hasonlatot - csak utazunk egy kocsiban és az emberek változnak körülöttünk. Egyik állomáson felszáll valaki, leül mellénk és beszédbe elegyedünk. Semmi különös témáról nem beszélünk, azonban az eszmecsere nemes egyszerűségében megfoghat bennünket a másik lélek egy darabkája. Már megmondani sem tudjuk, mikor szállt fel a vonatra, és lehet hogy jelenlétét csak a hiánya érteti meg velünk, amikor feláll mellőlünk és leszáll egy városszéli állomáson. Mi integetünk az ablakból és reméljük egyszer még élvezhetjük a vele való, nemesen egyszerű beszélgetések óráit.... vannak akik hosszú-hosszú évekig velünk utaznak. Oly természetessé válik jelenlétük a mi életünkben, hogy mikor észrevétlenül távoznak közelünkből, még sokszor előfordul, hogy magunk elé képzelve beszélgetünk velük és halljuk a válaszokat, vihogásokat és vigasztalásokat. Vannak emberek, akik csak villámlátogatást tesznek a kupéban és máris továbbállnak... azonban vannak, akikkel a találkozás meghatározza a további életünket. Minden találkozásban - amiről most beszélek - ajándék van; egy mosoly, egy köszönöm, egy jó beszélgetés... semmi több, de lehet egy életre szóló barátság újra és újra lefolytatott párbeszéde, egy viharos szerelem, egy dühös veszekedés, kibékülés...megbocsátás...szeretet... Figyelj. Figyelj arra az emberre, aki épp most szállt fel a vonatra azzal, hogy belépett a szobába, vagy beszáll az autóba, esetleg megismerkedtek egy társaságban... velünk utaznak. Fontosak ezek a találkozások. Legyenek fontosak az emberek is... megismeréssel felismerés is járhat... ezért sokat, de tényleg sokat beszélgessünk. Vannak igazán kivételes találkozások, mikor a szó sem 'elég' és a másik mozdulataiból, gesztusaiból már érzed a lelkét... Őket viszont különösen féltve óvd a felesleges locsogástól!
Az igazi barátság? Csak ülni egymás mellett... csak csendesen, csak szótlanul és nem érezni a pillanatokat kínosnak... egyszerűen átélni az együtt eltöltött percek felemelő csendességét, meghittségét....

Tavasz

Ülök a teraszon, védőn átölel a takaró, melegen tart ezen a hűvösen simogató tavaszi reggelen. A madarak álmos-ébredezőn kezdik meg nagy nappali szonátájukat, hogy csivitelő hangjuk legyen az aláfestés, ezen színes vidám napon! Csak ülök, és nézem amint éled a természet... a madarak dallamos énekére táncolt lejtenek a rügyek, óvatos lépéseket tesznek a szántóföldben szunnyadó magok, hogy egy nagy színdarab méltó részesei legyenek... a nap is már csalogatóan kacérkodik melegével, hogy az ember behunyja a szemét, megtámasztja fejét a hintaszék támláján és hagyja, hogy magával ragadja ez a kacérkodás.. látom a szemhéjam belsején lepergő filmet.. a domboldalt, amely lassan megtelik élettel, érzem a levegő frissességét, látom, mint borzolja végig az ébredező fákat, bokrokat, madarakat a lágy szellő, hallom zümmögni a méhecskéket, látom ahogy az égen vidáman kergetőznek a bárányfelhők. Milyen más ez a kép, a megszokott hetekhez képest... még érzem az izmaiban a hólapátolás fájdalmát, az emlékeim bezárkóztak a hosszú téli estékre... de a megfáradt lélek is újra táncba hívja a meggyötört testet... mint a Mecsek lankáit befedő hóvirágtakaró jelzi: vége.. vége a reménytelennek tűnő fagyos estéknek... vége a sötétben táncoló gyertyaláng magányosságának.. Van élet a reménytelen, hosszú, sötét napok után... a remény elűzi a reménytelenséget... kibontakozik a fény és elűzi a sötétséget, kinyílnak a virágok, melyek megszínesítik a beburkolózott szürkeséget, a szél elfújja a tömör hótakarókat, hogy helyüket a napsugarakat átengedő bárányfelhők vegyék át... éled a természet, hogy újra kibontakozzon teljes pompájában... hogy az ember a napsütötte réten végigdőljön a fűtakarón és azt mondja:
Most boldog vagyok!

Várakozás

Mily különös izgatottság uralkodik el rajta.. csak áll az ablaknál, arcát a lemenő nyári nap búcsúzó sugarai simogatják, mint féltékeny szerelmes, aki az elválás búskomor hangulatát szeretné oldani, amint finoman hozzáér a másik arcéléhez.. és amint lecsúszik a kéz, elmúlik a pillanat varázsa is. Csak vár. Nekidőlve a hideg falnak. Vár.. a lenyugvó nap fényében felbukkanó árnyra, egy alakra.. vágtató lovasra, aki hozza a várva várt választ. Választ a kérdésre. Oly hosszú volt ez a nap.. csak áll.. a nap kékes-lilára fest mindent maga körül, mint egy utolsó gesztusként.. engesztelésként.. gyógyír a fájdalomra. A percek most végtelenül hosszúnak tűnnek.. lassan vándorol egyik mutató a másik után.. míg nem a réveteg csendet hangos bim-bam űzi távol. Összerezzen.. csalódottságában felsóhajt. Ma sem.. Évezredes óvatossággal fordít hátat a látóhatárnak, mintha attól félne, hogy összetörik, vagy sértődöttségében magára rántja a leplet, eltakarva a díszletet. A lépcsőforduló csendes. A természet már csitítva készül álomra hajtani fejét.. Megdermed.. hallgatózik.. képzelődne? Oly hévvel fordul ismét a látóhatár felé, mintha attól tartana, hogy elmulasztja a végjátékot.. hall valamit.. a közeledő paták egyre erősebben koppannak a köveken, mint kibontakozó tapsvihar egy színdarab után. Leindul.. édes szundikálásból ébresztve a lépcsőfokokat.. minden lépését szíve dobogása visszhangozza.. kiér az udvarra.. megtorpan.. levelet várt. Finom kézírású választ, melynek betűi szépen összefonódva, egymást kergetve mutatják meg magukat teljes valóban.. levelet várt.. de ő jött.. eljött, hogy édes jelenléte legyen maga a válasz.. a lemenő nap utolsó pillantásával még látja az egybefonódó szerelmeseket..

Csoda

Szomorkás, borult reggelre ébredtünk ma..
Mintha a természet átfordult volna a másik oldalára, orráig húzva a felhőtakarót. Még alszik egyet, mielőtt előcsalogatná a vidám madárének, mielőtt a tavasz friss légáramlatai lefújnák róla a takarót, megmutatva a nap mosolyát, gyengéd simogatását. Még lusta módjára szundít egyet, hogy majd frissen, könyékig feltűrt ingujjban hozzálásson a vetésben szunnyadó magok neveléséhez, a fák titkolt rügyeinek kibontásában, kezébe véve az ecsetet mindezt megbolondítja színekkel, hangulatokkal, meleg szellővel, hogy az ember csak lefeküdjön a kiterített fűszőnyegre és érezze, hogy Isten mennyire szereti. Ez csoda, az élet csodája! Mely ott van a magára palástot borító majd kipattanó rügyekben, a méhek döngicsélésében, lágy szellőben, a mezőn tovafutó lovak lágy eleganciájában..mindezt láthatjuk, érezhetjük..mikor felkel a nap, aranysárgára festve a porondot..mikor lenyugszik, kékre, vörösre, lilára változik a tónus..mikor a hegyoldalból lezúduló vad folyóból szelíd csermely válik.. vannak csodák..

Milánó

"A hajnal szebb volt Firenzében, a vasárnap Nápolyban, Róma... a hétköznapok Rómája utolérhetetlenül méltóságosabb volt, de itt az éjszaka különös szürkületét szerette, mert sohasem volt egészen sötét, a Piazza Mercanti terére színes fények estek, transzparens világította meg a primitív lovasszobor lendületét. Szerette ezeket a szürkületeket, amikor puha hótakaró fedett el mindent, a késő esti órákat, amikor leesett a köd, még nem a nehéz, fekete árnyékok, csak párák ereszkedtek le a lombard hegyekből, könnyű fátyol, mely még színeket enged át, villózik, megakad a gótikus csipkék közt, a Dóm chimaerái fölött. Ez még nem az igazi, a valódi milánói köd, csak gyenge húga, pára, mely halkan és simítón hull alá, egy órára mindent befed, takar s a néző azt hiheti, eltűnik a járda, lépcsők emelkednek előtte, melynek puha, alaktalan fokai felviszik a magasságok felé..."
Passuth László: A lombard kastély

Isten

Láttam Uram, a hegyeidet

S olyan kicsike vagyok én.

Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,

Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.

Odatenném a szivemet,

De apró szivem hogy tetszene néked?

Roppant hegyeid dobogásában

Elvész ő gyönge dadogása

S ágyam alatt hál meg a bánat:

Miért nem tudom hát sokkal szebben?

Mint a hegyek és mint a füvek

Szivükben szép zöld tüzek égnek

Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik

S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban

Ott állsz az utjuk végén -

Meg nem zavarlak, én Uram,

Elnézel kis virágaink fölött.

(József Attila)