erdő és köd

Úgy látszik mostanság megfognak a ködös-témák, pedig nem is vagyok ködös hangulatban és nem is beszélek ködösen... :) persze ha még is így lenne szóljatok rám! :) No de amiről írni szerettem volna: egyik nap háttérképet keresgetve, a neten találtam egy ködös erdő-s képet, és miközben rávarázsoltam a gépemre, az jutott eszembe, hogy mintha "hiányozna" a fák közül Frodó, Aragorn, a Megye és Középfölde néhány lakója... miért van az, hogy nézünk egy képet és ehhez hasonló hiányérzetünk támad? Pedig a természet az természet és semmi keresnivalója a képzeletünk kitalált lényeinek ezeken a 'területeken'... és talán sokan vagyunk így, hogy mégis keressük a manókat, tündéreket és unikornisokat azokon a képeken vagy videókon, ami a mondavilág és mitológia szülőattyainak fejében megalkotta ezeket a történeteket. Vajon milyen lelkülettel éltek ők ezen a Földön, hogy egy kis köd, pára, vagy érdekesen szokatlan fényviszonyok egész mesevilágot, mondaköröket és (sajnos) sokszor rémképeket szült, e - önmagában - szép tájakra és jelenségek köré?! Milyen úton-módon sikerült a mi gyermek lelkünket is megmérgezni, hogy inkább keressük a törpéket - Isten csodálatos művének önmagában való gyönyörködése helyett?