egyensúlyban

Egyensúlyban lenni önmagunkkal:
nehéz.
Egyensúlyban lenni embertársainkkal:
fájdalmas.
Egyensúlyban lenni Istennel:
az Ő kegyelme.
Szeretni önmagunkat:
Isten kegyelme.
Becsülni embertársainkat:
az Úr ajándéka.

egyensúlyt vesztve

Ember barangol az utcán,
szétesett lelkét cipeli,
egyensúlyát vesztve csavarog,
értetlenül nézi a derűt.
S álmélkodón lesi lelkét,
befoltozható-e még?
Szeme szomorú pillantások között vergődik,
lelke börtönéből kiállt szerteszét,
láncait csörgeti, mint rab.
Egy ember,
mint akikkel találkozol nap, mint nap.
Egyensúlyát vesztett ember barangol az utcán,
lelke egyensúlyát vesztette holnapután,
ismert utakon kígyózik lába,
míg meg nem botlik annak ármányába.

Jézus tekintetét emeli tekintetére.
Ember egy másik embert lát,
szomorúan hajtja le fejét,
szégyenlős gyengeségére.
Jézus kitárja karjait szeretetteljesen,
az ember becsukva szemét elfordul...
Fájdalom szakad, és könny cseppen.
Ember bandukol tovább egyensúlyt vesztetten...

illatok

Port ver lépésem,
fut az út alattam,
tekintetem körbehordozom...
megnyugszik a színeken, formákon,
körülölel a virágok illata.
Isten így néz minket:
Tekintetét rajtunk hordozza,
megnyugszik emberségünkön,
Neki adott imáink, tetteink szállnak Hozzá,
a mi illatunk öleli körül Őt.

csak úgy

Bandukolni a pusztában, rúgni a port, és örülni minden kavicsnak...
Derülni azon, hogy megijedsz, ha a kavics elfut, merthogy gyík...
Leülni egy kiszáradt fa törzsére pihenni...
S megvendégelni az arra járó vándort...

S végül elérkezni Istenhez :)
Aki leültet, Vacsorára hív, és Forráshoz vezet...

puszta

A puszta nem kietlenség, ott maga az Úr van!

 

"Ez az a nap..."

 

"Az a kő, amelyet az építők megvetettek,
az lett a sarokkő.
Az Úrtól lett ez,
csodálatos a mi szemünkben.
Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt,
vigadozzunk és örüljünk ezen!"
Zsoltárok 118,22-24

  

nézem

Nézem az embert, ki vállán fát cipel,
nézem izzadságát, vérrel keveredik,
nézem erejét, megbotlik megint,
nézem testét, a magasba feszítik.
Nézem szemét, védőn átölel,
nézem szemét, Atyjához emeli,
nézem száját, Atyjához suttog...
nézem... a testet... Szívéből fakadó vért és vizet...
s felismerem az Istent.

miért fáj...

Miért fáj, ha úgy érzem, hogy jobban szeretem a másikat, mint ő engem...
s miért fáj az is, ha úgy érzem a másik jobban szeret engem, mint én őt...
miért fáj, hogy nem tudom 'eléggé' szeretni Istent.. s miért fáj, hogy Isten viszont teljesen szeret engem...

... s a fájdalmat mindig felülírja a SZERETET

"Békességre törekedjetek.."

"Békességre törekedjetek mindenkivel, és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent. Ügyeljetek arra, hogy senki ne hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon, és így sokan megfertőződjenek."

Levél a zsidóknak 12,14-15

 

délibáb

Mint világgá futó délibáb,
megjelensz olykor lelkem tükrében,
s visszhangzik bennem minden szavad.
Mint délibábot nézlek,
tűnődöm lassan-álmélkodón,
s tükröződik bennem arcod.
Mint finom-pára-árnyat
érezlek nap-nap után,
s találgatom vajon délibáb vagy-e csupán?
Mint délibáb-árnyat kergetlek,
vagy testet öltött való vagy?
S megint meglátva téged elmerengek...